A Szemléletváltás célja, hogy segítsen fellendíteni a karrieredet és az életedet a mai felgyorsult tanulási környezetben. A Szemléletváltás életkortól és életszakasztól függetlenül megtanít olyan alapvető dolgokra, mint például, hogyan hozhatod ki a legtöbbet az online tanulásból és a MOOC-okból, hogyan keress mentorokat, és hogyan dolgozz velük, hogyan kerüld el a karriered során a hullámvölgyeket (és katasztrófákat) és általában az élet hullámvölgyeit, valamint olyan felismerésekre is megtanít, mint például a szelektív tudatlanság értéke az általános kompetenciával szemben. A tudományos eredmények gyakorlatba való átültetésén keresztül bemutatjuk, hogyan tanulhatsz és változtathatsz hatékonyan még idősebb életkorban is, és építünk mindarra, amit már tudsz, hogy az élethosszig tartó tanulásod fantasztikus új irányokat vehessen. Ez a kurzus azt hivatott számodra megmutatni, hogyan tekints a tanulásodra és a körülötted lévő társadalomban kibontakozó eseményekben elfoglalt helyedre, hogy az lehess, ami csak szeretnél, a való világban mindannyiunkra nehezedő korlátokat is figyelembe véve. Látni fogod, hogy bizonyos mentális trükkök és felismerések segítségével miként tanulhatsz és tehetsz többet. Sokkal többet, mint arról valaha is álmodtál.

要了解的详细信息
了解顶级公司的员工如何掌握热门技能

从 Personal Development 浏览更多内容

Universitat Autònoma de Barcelona
人们为什么选择 Coursera 来帮助自己实现职业发展

Felipe M.
自 2018开始学习的学生
''能够按照自己的速度和节奏学习课程是一次很棒的经历。只要符合自己的时间表和心情,我就可以学习。'

Jennifer J.
自 2020开始学习的学生
''我直接将从课程中学到的概念和技能应用到一个令人兴奋的新工作项目中。'

Larry W.
自 2021开始学习的学生
''如果我的大学不提供我需要的主题课程,Coursera 便是最好的去处之一。'

Chaitanya A.
''学习不仅仅是在工作中做的更好:它远不止于此。Coursera 让我无限制地学习。'
学生评论
- 5 stars
93.24%
- 4 stars
5.40%
- 3 stars
0%
- 2 stars
0%
- 1 star
1.35%
显示 3/74 个
P
已于 Jan 28, 2026审阅
Nagyon hasznos, rendkivul elveztem, sok mindent tovabb viszek belole!
PT
已于 Aug 24, 2023审阅
Sziasztok!Ezzen a kurzuson is sokat tanultam. Nem feltétlenül rossz ha valaki lassú tanuló.Az első szakmából kamatoztatni lehet a második szakmánál.Köszönöm Barbara Oakleynek és Terrinek!
DM
已于 Feb 5, 2025审阅
Sok hasznos dologra felhívta a figyelmemet, amit használni is fogok mindennapjaimban.
¹ 本课程的部分作业采用 AI 评分。对于这些作业,将根据 Coursera 隐私声明使用您的数据。





